Esedékes találkozó a nőgyógyásszal
A hét folyamán esedékes volt egy találkozóm a nőgyógyásszal.
Egyik kora reggel felhívtak az orvosi rendelőből, hogy átütemeztek aznap reggel 9:30-ra.
Még csak most pakoltam el mindenkit a munkába és az iskolába, és már 8:45 körül járt az idő.
Az út a rendelőjébe körülbelül 35 percet vett igénybe, így nem volt szabadidőm.
Mint a legtöbb nő, én is szeretek egy kis plusz erőfeszítést tenni a higiéniára, amikor ilyen látogatásokat teszek, de ezúttal nem voltam képes teljes erőbedobásra.
Ezért felsiettem az emeletre, ledobtam a pizsamámat, benedvesítettem a mosdókagyló mellett álló mosdókendőt, és gyorsan megmostam magam azon a területen, hogy legalább szalonképes legyek.
Bedobtam a mosdókendőt a ruháskosárba, felöltöztem, bepattantam a kocsiba, és rohantam a találkozómra.
Alig néhány percet töltöttem a váróteremben, amikor behívtak.
Ismerve az eljárást, mint ahogy bizonyára önök is, felpattantam az asztalra, átnéztem a szoba másik felére, és úgy tettem, mintha Párizsban lennék, vagy valami más, millió mérföldekkel távolabbi helyen.
Kicsit meglepődtem, amikor az orvos azt mondta,
“Ejnye, ma reggel aztán igazán igyekeztünk, nem igaz?”
Nem válaszoltam.
A rendelés után megkönnyebbülten felsóhajtottam, és hazamentem.
A nap hátralévő része normálisan telt. Bevásárlás, takarítás, főzés.
Iskola után, amikor a 6 éves lányom játszott, a fürdőszobából kiáltott ki,
“Anyu, hol van a mosdókendőm?”
Mondtam neki, hogy hozzon egy másikat a szekrényből.
Azt válaszolta:… “Nem, nekem az kell, ami itt volt a mosdókagyló mellett, abban volt az összes csillámporom és csillámporom elmentve”.
Soha többé nem megyek vissza ahhoz az orvoshoz!